Egész életemben férgekkel élek. Sziveket ujitó bokréta. XVIII. századi dalgyűjtemény
Diák voltam, jeles tanuló, egy kissé lomha, fáradt, nagycsontú, csúnya fiú, akinek a torna sohasem ízlett, de most, hogy a pálya ellipszise előttem habzik-árad a negyvenezer néző alatt: újra lábamba viszket a régi vágy, tornakerülő éveim sportja, a futball, a régi vágy és régi öröm, mint táncos lábban Egész életemben férgekkel élek tánc: minden izmom egymásba feszül és összevissza rugdal a bőr alatt, Egész életemben férgekkel élek cipő alatt, és testem fájva ráng.
Minden izmom egymásba feszül s mint élő, lekötözött gép, mozgok, egy helyben: csontjaimat fölrázta a futás, s míg nézem a negyvenezerfejű tömeget, a közösség izgalma s izma belémdagad, hogy egy és óriás test legyek én is, erő, ruganyos, s ne maradjak Én: Tizeneggyé szakadjak s legyek a csapat, center, kapus, fedezet, s minden játékosban külön s együtt fussak, hiszen eggyé és sokká válni ma egy, miként hullám és tenger egy.
A labda száll s ittas vagyok, mint ittas a fájdalomtól a néző is, ha a színpadon jól szenved a színész, vagy ahogy ittas lesz, aki szeretőket les ki, s a gondtól, aki koldussal beszél s proli pincék szennyébe néz. Óh, szennyes, nagyszerű izgalom!
- Farkas István SP: Az én vezérem bensőmből vezérel - Szegedi Piaristák
- Sajó László: Nekropolisz | Litera – az irodalmi portál
- Egy leány kedviért magát vesztegetni.
- S tálán épp ez a század az, amelyben a legtöbb emberi kapcsolat tönkremegy.
- Margit levele az íróhoz.
Óh, hogy rohanok s rohanunk, amikor nekilendül a front s a csatár! Óh, hogy remeg a régi fiú, hogy az ellenfélt leszereljék!
Óh, hogy remegek, ha kavarodás van a másik kapunál! Remegés az egész, jó s rossz, ahogy a játék áll, hősi, brutális izgalom… — óh, tudom én, a tömeg csak ilyenre kapható! De tömeg vagyok én is és gyerek: alig jöttem ki, máris a régi gimnazista vagyok, könyvmoly és jótanuló, a medvetestű, lomha fiú, aki utálta a tornát, de a futball érdekelte, csak a futball, s aki maga is volt center a nagyerdei tisztásokon… Óh, ha sodorják vissza az évek, az a fiú úgy látja, hogy ma is ott rúgja a labdát, ő maga, vagy utódja, az erdei pályán és este szívdobogva a Piac uccára siet, hol a szerkesztőségek előtt kiragasztva a táblán pesti távirat hirdeti az Egész életemben férgekkel élek.
Az Est,
